" - Anya, egy úr keresett, megtalálta a táskádat egy parkban....., de most rohanok, midnent megírtam levélben, nézd meg! - csicseregte a lányom a telefonba
  - Ah, az nem lehet, mert az enyém a kocsiban van. - hangzott nyugotd hangomon a válaszom."
Majd szép lassan analitikus emém munkába fogott....

Csöpögő fürdőruhában, nap illattával álltam a Lukács fürdőben a szekrényem mellett. Családot akartuk csak felhívni: "mégis engedjék ki a kutyust, mi még dorbézolunk, napozás, fürdé után megyünk még vacsizni is. Későn érünk haza." (ez mondjuk igaz is lett...)

A fura az volt, hogy 16 hívást jelzett a telefonom. Jobban megnéztem, és elsőre riasztó volt, hogy lányom Skóciából is hívott, telefonon, tehát időt, pénzt nem sajnált a hívásra, így azonnal hívtam, és a fenn olvasható villám beszélgetést követően elmém szép lassan visszatért szabadságáról, és gyors ütemben feldolgozott info morzsákból arra jutottam, hogy biz'a gond lehet, ha a kocsiból kikerült a táskám. Akkor ellopták, vagy jobb estben csak feltörték a parkolóban.

Megnéztem ki hívott a legtöbbször, és visszahívtam. Koós Mátéval volt szerencsém megismerkedni, aki párjával sétá közben egy kiborított táskára lettek figyelemesek. Mivel színe, tartalma stimmelt elbúcsúztamtőle, és öltözésbe kezdtünk, kocsiellenőrzésre indultunk.  

Hálát adtam az égnek, hogy a péntárcám, bankártyáim nálam voltak, és Máté rövid leírása alapján minden fontos megvan a táskámban.
Addigra azt is megértettem, miért keresetek annyian: Máté a facebookon megkeresett, és a talált rokonokat, ismerősöket felhívta: tudják-e hol vagyok, mert nem ér el.
Na, ha a táskám megvan, de ilyen helyen, ilyen állapotban van, és én sem vagyok elérhető, akkor baj lehet, így szépen kerekedett egy kisebb pánik.

Minket ez az időszak nem érintett, halálos nyugalomban tervezgettünk, napoztunk, fürcsiztünk a Lukács fürdőben. - miután többórás masszázson is voltunk, Kánaán hangulat uralkodott rajtunk - több hetes nagyon megerőltető munka után élvezkedtünk -- számunkra természetesen módon - telefon nélkül :)
Az ominózus kutyás telefon előtt épp a vacsi tervezésénél tartottunk, mert kezdtünk megéhezni.

Felöltözve, nyári kis strand öltözékben siettünk ki az autóhoz, melynek csomagtartóját már messzebbről láttuk - megkönnyebültünk, az autó megvan, már csak az állapota a kérdéses.
Az autót csukva, "sértetlenü" de nyitott állapotban találtuk. Csak a csomagtartóba néztünk be (hasznos a sok helyszanelő sorozat), hogy lássuk, tényleg az én táskámról van-e szó. Na igen, nem volt ott.
Itt szeretném megjegyezni, hogy szinte soha nem hagyom benn, pont az ilyen esetekre gondolva - gyermekeim szerint mániákusn felügyelem ezeket a dolgokat. :) De ma nem volt kedvem a strandszekrénybe betuszakolni szegénykét....

Többszöri körbejárás után vettük észre, hogy a vezető oldali ajtó zárja némileg megnagyobbodott. Azaz itt nyitották fel, valószínűleg ezzel semlegesítve a riasztót is. Rendes tolvajunk a személyes okmányaimat az utas ülésen hagyományozta, ne kelljen már utána járnom oly sokat. Ezt hálásan köszönöm, tudjuk hogy ez 1-2 hónapos meló lett volna.

Rendőrséget értesítettük, majd vártuk őket. Most már azt is tudom, hogy hol van a Elvis park. Ott 'dekkoltunk' egy ideig.

Hál'Istennek, páromat elküldtem vízért, nehogy szomjan halljunk. Itt még fél7 magasságában nem jutott eszembe, hogy az ennivalót is most kellene beszerezni, - és ez a mozzanat aznap éjjelig még többször eszembe jutott.

A szomszéd autóban egy igen rendesnek bizonyult fiatal férfi ücsörgött, aki segített infokkal (is) nekünk, megosztotta velem mandulás szeletét - amit a nagyon éhes vagyok kijelentésemre ajánlott fel. Jót beszélgettünk, , ezer köszönet neki mindenért:)

Az arra járó rendőautót leintettük - hééé itt vagyunk, mi már nagyon várjuk őket - de ők nem a mi rendőreink voltk. Pedig még a melelttünk lévőparkolóhelyet is tartottunk nekik, a peremen ücsörögve - tiszta csöves képet adva magunkról :)

Aztán jött egy kissé rozoga jármű, amit nem engedtünk beparkolni - na az volt a helyszínelők autója. :) Egye-fene, mégis beállhattak :))))

Meg kell jegyeznem hogy eme blog beírás pláne azért keletkezett, mert aznap több nagyon jó, érdekes emberrel sikerült megismerkednünk. Kell, hogy tudjatok róla, ne csak a rémhírekek kapjanak szárnyra...
Nekik pedig ezúton szeretnék mégegyszer hálás köszönetet mondani.

A két helyszínelő rendőrt is ide értem. Legyen a nevük a valóság miatt mondjuk Félhelyes István, és Földi András.
Én a papír részlegre kerültem (azaz beültem az irodaként működő autóba), Csaran pedig a másik technikussal szemlézett - remélhetőleg nem volt sokat láb alatt :)

István rendőr negyedóra után rámnézett, és részvétteljen elárulta, hogy kb 23h előtt nem szabadulunk innen. 3 percet tévedett. Hát jó, gondoltam - ám pocakom savtermelése ettől még nem állt le. :) Éhes voltam, az viszont nagyon. 

Jókat beszélgettünk munkája közben. Többek között megérdeklődtem, hol is van a nagy dzsipjük, a kiváló eszközparkjuk, és a csuda labor.... Jót mosolygott, majd pár szóval velősen körülírta mai rendőrségünk helyezetét - na ezt most nem idézném ide be, - de azonnali megértés adott - mondjuk az autójukkal ez a megértés már megérkezett, erre inkább most csak ráerősített. 
Alapos jó munkát végeztek, és stílusukkal, emberségességükkel segítették, könnyítették helyzetünk feldolgozását.

Egy idő után végre takarót kivehettem a kocsi csomagtartójából (üzenem a gyerekeimnek, hogy igen hasznos, hogy ott volt :)), és onnantól teljesen úgy néztem ki, mint egy jó katasztrófa film főszereplője - ugyanis a film vége vagy eleje felé, rövidebb-hosszabb ideig az ő vállukon mindig van takaró. A hajam félvizes állapota is teljesen illett a képbe. Zseniális alakítást nyújtottam. :)

A legszórakoztatóbb az újlenyomat vétel és az utána következő kesztyűfelhízás volt - persze sikerült szőkén megoldanom. A kesztyűt azért kaptuk, hogy ne koszoljuk össze magunkat, amíg haza nem érünk. Jó ötelet.
Mivel nem sikerült elsőre 5 újjamat 5 kesztyűalagútba berakni, segítségemre siettem, és a koszos (még kesztyűborítás nélküli) újjaimmal megfogtam kívülről a kesztyűt, és beigazgattam beszorult újjaimat.

1 nevető (ez persze Csaran volt :)) és két mosolygó férfival álltam szemben egy pillanat alatt - hiszen így már a kesztyűm is koszos lett :)
No nem gond, szuperül néztünk ki, és szőke hejszínemet behovatkoztam saját megoldásomra.

23h-kor nyomtatással, és aláírással végeztünk, elindulhattunk Mátéékhoz, felvenni a táskát. A történtek átbeszélése, mozaikok összerakása után teljesen kerek lett a történet. MIndenki megértett mindent, megnyugodtak, mi pedig tovább mosolyogtunk - két nagyon jó embert ismertünk meg. Ez egy ilyen nap volt.
Akik ismeritek őket, tudjátok nélkülem is, hogy értékes barátaitok vannak, mellettük még eltünni sem fogtok tudni, az biztos :)

Kevéssel éjfél után hazaértünk, bevallomhulla fáradtak voltunk, már csak ledőltünk - másnap egész napos betáblázott rendelés várt rám, pihenésre volt szükségem.

Összefoglalva, csütörtökön feltörték a kocsimat, ellopták táskámat, alig valamit vittek el tőlem, és nem vacsizhattam szép helyen, jó hangulatban.

Kárpótolt, hogy aznap a Duna partján nézhettem végig egy ismeretlennel a naplementét; diétáztam, mert csak vizem volt; nem lopták el az autómat; figyelmes tolvajt kaptunk; ügyesis volt kocsifeltörőnk, mert nem okozott nagy kárt az autóban; megtanulhattam, hogy meg a néha alkalom is sok a táska vagy érték autóban való hagyására - akkor is, ha azt nem is látni; újra megtapasztaltam hogy együtt ketten Csarannal a nehezebb helyezeteket is jól átvészeljük, és mosolyogni tudunk akkor, amikor más már talán idegroncsi lenne; és megerősödött az a megingathatatlan hitem, hogy nagyon-nagyon sok jó ember van.
A fókuszt érdemes jól beállítani, és akkor a világ jobb szeletét látod.

Én szeretek így élni, szeretem ezt átadni pacienseimnek, ügyfeleimnek  - bárkinek.

Ölelés.