Inkább magányos farkas típus vagyok, jól elvagyok magammal, magamban is.
Éppen ezért érhetett utol a jó párkapcsolat, ahol bizony tanulnom kellett a mással való együttélést, és bizony gyakorlatban tapasztalhattam meg: igenis van munka abban, ha másikat szereted. Na abban is, ha téged szeretnek. Persze csak akkor, ha meg is szeretnénk tartani a kapcsolatot, és jól szeretnénk csinálni.
Az elfogadás, az adás mikéntje, hogyanja, mennyisége és sok más tulajdonsága nem biztos, hogy mindenkinek alapból megadatott. Jószándékú szüleink pedig nem biztos, hogy meg tudták tanítani nekünk, hogyan is kezelejük ezt a két alapvető mozzanatot életünkben – lehet ők sem rendelkeztek ezzel a tudással.
Életükkel azonban vagy ilyen, vagy olyan módon taníthatnak minket.
Nekem most a párom szüleivel való közös életet adta fel az élet. Nem, nem lakunk együtt, csak egy házban.
Szinte látom, hogy felszisszentek. Hát igen, én is belecsavarodtam ennek a negatív lehetőségeibe. Féltem olyan dolgoktól, amelyeket csak én feltételeztem magamban. Ráébredtem, jobb ezzel óvatosan bánni, mert nagy teremtő vagyok, és a végén még igazam lesz... J
Szörnyű mélységekben tud lerántani saját elménk, ha hagyjuk.
De a megoldás is a mi kezünkben van, ez a jó hír. Ha időt, energiát fordítunk magunkra, akkor egyre jobban tudatosulunk, átkerül életünk megélésének irányítása a kezünkbe, lehetőségeink felismerése, és sok minden megváltozik.
Én ezt élvezem az összes nehézségével együtt is.
Ha te is ebbe az irányba indulnál, kaput tudok nyitni neked errefelé, az áthaladáson is tudok segíteni, keress bátran...
Ölelés!!
